18. rész

Sziasztok!
Nem szokásom a részek elé írni, de most kivételt teszek. Szeretném megköszönni nektek a több mint 5000 megtekintést. Mikor elkezdtem írni a blogot, nem gondoltam volna, hogy ennyien fogjátok olvasni, és szeretni. El sem hiszem, hogy ennyire várjátok a részeket. Köszönöm, hogy vagytok.
Puszi: Adri

         *Wendell szemszöge*

Még néztem pár percig, ahogy ott ül az ágyon, és sír. Hírtelen nem tudtam mit tenni, csak ott állni. Majd erőt vettem magamon, és odamentem hozzá.
- Hé, Bella! Minden rendben lesz. - öleltem meg.
- Nem lesz rendben semmi. Érted? - lökött el magától, és állt fel.
Már a kilincsért nyúlt.
- Szeretlek. - mondtam, a lánynak aki háttal állt nekem. Majd odamentem hozzá. Megfordult, így belenézhettem a barna szempárba.
Megsimítottam az arcát. Eszembe jutott az első találkozásunk. Milyen fura a mi kapcsolatunk, még nem ismerjük egymást teljesen. Én pedig arra készülök, hogy átutazzam a fél világot. Valahogy, úgy érzem benne rátaláltam az igaz szerelemre. Ő sokat jelent nekem, nem engedem meg senkinek, hogy bántsa.
Csak egymás szemébe bámúltunk, már vagy 2 perce. Ki tudtam olvasni a szeméből minden érzelmét. Láttam rajta, hogy egyszer csak elmosolyodott. Ez engem felbátorított arra, hogy megcsókoljam. Ő is viszonozta a csókot.  A kezem önálló utra tért, a kezemmel végigsimítottam a hátán, mire éreztem, hogy megremegett a teste. Belemosolyogtam a csókunkba. Egyszer csak megszakította a csókunkat, és hátrébb lépett egy lépést, így az ajtónak ütközött.
- Holnap indul a gépem. - közölte velem.
- Sajnos. - hajtottam le a fejem.
Erre még gondolni is rossz. Talán soha többé nem fogom látni. Nem érezhetem az illatát, nem csókolhatom többé. Nem akarom, hogy itt hagyjon. Nagyon hiányozna. - Mi lenne ha veled mennék?
- Hát nem tudom. Apu biztos kiakadna. A szüleid meg biztos nem engednének el. - kereste az érveket ellenem.
- A szüleim elengednének. De ha nem szeretnéd. - mondtam.
- Azt nem mondtam, hogy nem szeretném. - mosolygott.
- Gyere menyjünk! Össze kell pakolnod. - mondtam, és kézen fogva indultunk a szobája felé.

            *Bella szemszöge*

Beértünk a szobába. Elővettem a bőröndöm, és elkezdtem beledobálni a cuccaim. Hamar végeztem vele.
- Mehetünk. - jelentettem ki.
- Máris? - kérdezte meglepődve.
- Igen. - mosolyogtam. - Otthon még van pár cuccom.

         *Wendell szemszöge*

- Akkor holnap mész? - kérdeztem, arra számítottam, hogy majd azt válaszolja:"Nem, szeretlek, és nem akarlak itt hagyni...fontos vagy számomra." De tudtam, hogy nem fogja ezt mondani.
- Igen, utazom. - mondta. - Szeretném ha velem jönnél. - jelentette ki hírtelen.
Erre nem gondoltam volna. Miért gondolta meg magát hírtelen? Talán a csókunk miatt? Csak néztem rá.
- Komolyan? - kérdeztem meglepődve.
- Igen, a csókunk ráébresztett arra mennyire fontos vagy nekem. - ölelt meg. - Nem akarlak itt hagyni. - súgta a fülembe.
- Szeretlek. - súgtam neki.
- Én is. - puszilt arcon. - Indulunk?
- Persze. - fogtam meg a kezét, elvettem tőle a csomagot.

           *Bella szemszöge*

Az út csendben telt. Én kifelé bámúltam. El sem hiszem, hogy nem sokára láthatom apát. Holnap a déli gépre foglalt nekem apu jegyet. Múltkor beszéltem vele, és azt mondta, hogy alig várja, hogy lásson. Megérkeztünk. Kiszálltam és elindultam a házba. Wendell jött utánam.
- Sziasztok! - köszöntem amint beléptem a házba. Megpillantottam anyut, Emmát meg Bob-ot a nappaliba.
- Szia! - jött oda anyu és ölelt meg. - Minden rendben? - kérdezte mikor meglátta Wendellt.
- Persze. - mondtam boldogan.
- Jóestét Mrs. Evans. - köszönt udvariasan Wendell.
- Neked is Wendell. - mondta anyu.
- Anyu, Wendell is velem jön. - közöltem anyuval.
- A szüleid megengedték? - nézett anyu a mellettem álló fiúra.
- Igen. - mondta.
- Most mennénk lefeküdni. - jelentettem ki.
- Rendben. Jóéjt! - mondta anyu.
Elindultunk felfelé. Ahogy beértünk Wendell nekilökött az ajtónak, és elkezdett csókolni. A csókunk egyre vadabbá vált. Már csak azt vettem észre, hogy az ágyon fekszem.