11. rész

Sziasztok!

Kinyitottam az ablakot.
- Beszélhetnénk? - kérdezte, olyan álmos fejjel.
- Persze. - mondtam. - Hol? - kérdeztem.
- Gyere át hozzám. - mondta. Majd becsukta az ablakot. Én is így tettem.
Mi akarhat. Majd megtudom. Elindultam lefele. Senki nem volt a nappaliban. Kisurrantam a lakásból.
Kopogtam a Bray ház ajtaján. Wendell nyitott ajtót. Egy szürke póló és egy szürke melegítónadrág.
- Gyere be! - mondta. Körülnéztem, nagyon szép volt a házuk belülről.
- Miről szeretnél beszélni? - kérdeztem, közben ő leült a kanapéra a nappaliban. Követtem, és én is leültem mellé.
- Nem is tudom hol kezdjem. - mondta, a fejét rázva.
- Kezd az elején. - mosolyogtam.
- Emlékszel a multkor mondtam hogy tetszik egy lány, de nem tudom hogy mondjam el neki hogy... - itt megállt, ès rám nézett. - szeretem. - Bella..te vagy az a lány. - mondta nagy nehezen

. - Hogy? - nem tudtam mit mondani erre a vallomásra. - Bella... szeretlek téged. - ismételte meg. Mindha könnyezni kezdett volna. - Mi van veled? - kérdeztem, aggódva. - Belebetegszem abba hogy nem vagy az enyém. - mondta, majd én megöleltem. Majd ő is átölelt. Majd elengedtem. Felálltam a kanapéról. - Figyelj Wendell! - kezdtem. - Mi lett veled hírtelen? - Szerelmes lettem. - mondta. - Mit szólsz? - kérdezte, miközben a szemembe nézett. Láttam a szemében az érzèseit. - Nekem ez új. Nem...nem tudom. - mondtam, és hátrébb léptem egyet. - Ne félj a szerelemtől. - mondta - Nem félek. Mindig is arrol álmodtam, hogy lesz egy fiúm és majd mindentől megvéd engem. Szeret és tisztel. - mondtam mosolyogva. - Ez még megtörténhet. - mondta, majd odalépett hozzám. - Ne siessd el.. Ne legyél ilyen rámenős. - toltam el magamtól. - Gyere, megmutatom a szobám. - húzott magával fel a lépcsőn. - Meg is érkeztünk. - mondta mosolyogva. Majd becsukta az ajtót. Ekkor megpillantottam inekciós tűket az ágyán. Uramisten. Mit tett? Be van lőve?! - Wendell, mit tettèl? - kérdeztem aggódva. - Ezek az inzulinjaim, mivel cukorbeteg vagyok. - mondta, ettől megkönnyebültem. Rögtön rosszra gondoltam. Magamnak sem merem bevallani az érzéseim. De azt hiszem én is szeretem őt. Leült az ágyára. Oda álltam elé. Ő felállt. Így magasabb volt tőlem egy fèl fejjel. Lehajolt és megcsókolt. Én hagytam magam. Éreztem a csókjában a szeretetet és a vágyat. Mintha minden megszűnt volna a csókunk közben. Csak mi voltunk ketten...csak mi. Abbahagyta, majd a szemembe nézett. - Milyen volt? - kèrdezte miközben átölelt. - Nagyon jó...csókolóztam már, de ez más volt. - súgtam a fülébe.