15. rész

Sziasztok!

Reggel a szobatársam kopogására ébredtem.
- Bella, ébren vagy? - kérdezte, miközben az ajtót verte. Nem tudom mi volt ilyen fontos. De nekem majd szét robban a fejem. És nem emlékszem mi történt tegnap este.
Ekkor megpillantottam a mellettem fekvő Wendellt. Aki még aludt.
Ekkor én felálltam, hisz készülődnöm kell. Magamhoz kaptam pár ruhát, és elindultam a fürdő felé. Gyorsan letusoltam, fogat mostam, tettem magamra egy kis sminket, mert a másnaposság miatt úgy néztem ki mint, egy zombi. Így elég nehéz lesz koncentrálnom az órákon, hogy majd szét robban a fejem. Mi lenne ha beteget jelentenék?
Kellene egy fejfájáscsillapító. Elindultam vissza a szobámba. Elkezdtem fejfájáscsillapítót keresni a szekrényemben.
- Jóreggelt! Mit keresel ennyire? - kérdezte, kipihent fejjel.
- Fejfájáscsillapítót. - mondtam, majd visszafordultam és kerestem tovább.
- Nem is csodálom, hogy fáj a fejed. Tegnap túlzásba vitted az ivást. - nevetett fel.
- Ezen nem értem mi a vicces. - mondtam.
- Nem emlékszel semmire az estéről? - kérdezte, miközben felült az ágyon.
- Nem. - mondtam miközben megtaláltam a gyógyszert. - Ha te igen, kérlek meséld el. Addig megvan, hogy összetalálkoztunk az egyik haveroddal.
- Jobb ha nem tudod. - jött közelebb hozzám és átölelte a derekam háturol. Istenem, akárhányszor megérint megremeg a testem. Majd a hajam félretette, hogy a nyakam tudja puszilgatni. Majd fogtam magam és szembefordultam vele.
- Na meséld csak el mi történt este. - kérleltem.
- Szerintem, nem akarod tudni. - titkolózott, miközben a szemembe nézett. Én csak bámultam abba a gyönyörű szép szemébe. Majd egyszer csak megfordultam, és leültem az ágyamra.
- Akkor most megyek vissza a szobámba! - szólalt meg, majd elindult ki a szobámból.
Mi történhetett tegnap amit nem akar elmondani?
Felkaptam a táskám és elindultam át a suliba. Meghívtam a liftet, kinyílt és az a fiú állt benn akivel már találkoztam a suliban.
Majd megszólalt:
- Bella ugye? - kérdezte.
- Igen. Te meg Dylan? - kérdeztem vissza.
- Aha, én lennék. - mondta, miközben megállt a lift a földszinten.
- Mehetünk együtt. - mondta, majd elindult az ajtó felé.
- Persze. - mondtam.
- Figyelj! - állt meg előttem. - Ne bízz meg Wendellben, ő csak ártani fog neked.
- Mi? Miket beszélsz? - kérdeztem kissé zavartan.
- Gyere velem! - mondta, majd elkezdett húzni maga után.
Egészen a parkolóig húzott. - Ülj be! - utasított.
- Nem! Hagyj békén. - ordítottam.
- Nyugalom, nem bántalak csak ülj végre be. - mondta teljesen nyugodtan. - Kérlek!
- Na jó. - mondtam, majd beültem az anyósülésre. Majd elindult a kocsival, én csak kifelé bámultam.
- Ismerlek téged! Mindent tudok rólad. Nekem az a dolgom, hogy megvédjelek téged. - törte meg a csendet.
Nem értem ezt? Ki ez a fiú?
- Ez nem értem. - kezdtem ideges lenni. - Ki vagy te? Mit akarsz tőlem? - Nyugalom. Mindent megtudsz a maga idejében. - mondta.
Majd befordult egy erdőbe vezető uton. Majd megállt egy ház előtt, ami az erdő közepén állt.
- Szállj ki! - adta az utasítást.
Kiszáltam. Majd megfogta a kezem, és behúzott maga után a házba.
- Engedj el! - próbáltam a kezem kiszabadítani a szorítàsából.
- Jó, nem akarlak bántani. - mondta majd leült a kanapéra. - Semmi olyan nem fog történni amit nem akarsz.
- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem teljesen higgattan.
- Idővel mindent megtudsz. - mondta.
- Haza akarok menni. - kezdtem megint ordibálni.
- Nem mehetsz el! - mondta, majd elővett egy kötelet.
- Ne! -majd elkezdtem verni a melkasát. - Hagy elmenni.
Elővett egy fecskendőt, és a kezembe szúrta. A látásom kezdett homályosodni, és összeestem.