5. rész

Sziasztok!

Miután elmentek a vendégek, és én elköszöntem Wendell-től odajött hozzám Emma. - Akkor indulhatunk? - kérdezte izgatottan. - Anyu nem jön? - körül néztem, de nem láttam sehol. - Azt mondta, hogy pihenni szeretne. De mi nyugodtan mennyünk el. - közben már a táskáját és a kocsi kulcsát kereste. - Hát mennyünk, ha téged ez tesz boldoggá. - mondtam. Még mindig Wendell járt az eszembe, egyszerűen nem tudtam elfelejteni. Valami annyira megfogott benne. - Látom te nem teljesen vagy itt. - mondta már az ajtóból  - Már  kétszer is szóltam. - Jaj! Sajnálom. Mehetünk. - mondtam és futottam az ajtóhoz, mivel én még mindig a konyhában álltam. Beültünk a kocsiba.  - Figyelj Emma! Mióta lakik a szomszédban a Bray család? - kérdeztem kicsit bátortalanul. - Oh, hát én nem tudom pontosan. Mert ugye én 8 éve lakom itt. - válaszolta. - Értem. Amúgy szeretsz itt élni? - közben az utat bámultam és arra gondoltam mikor láthatom következőnek a kék szemeit. - Igen nagyon szeretek itt élni. - mosolygott. - Neked hogy tetszik a város így 2 nap után? - kérdezte miközben lekanyarodott a pláza parkolójában. - Nekem tetszik. - mosolyogtam. - Megérkeztünk. Indulhat a vásárlás. - mondta izgatottan. - Rendben. - mondtam olyan átlagos hangnemben. Kiszálltunk a kocsiból, és elindultunk a pláza felé. Majdnem tele volt a parkoló. Uram isten mennyien lehetnek bent. Beértünk. Óriási volt a pláza. Kb. 100 üzlet, 4 emelet. *** Indultunk ki a plázából. Teljesen kifáradtam a vásárlásban.  Végre odaértünk a kocsihoz. Emma bepakolta a csomagtartóba a csomagokat. - Mennyi az idő? - kérdeztem. - Este 7. - válaszolta. - Olyan 3 óra lehetett mikor elindultunk. 4 óra vásárlás. Én teljesen elfáradtam. - mondtam. - Nem csak te vagy így Bella! - mosolygott. Hamar hazaértünk, alig vártam már hogy lefekhessek aludni. Végre bekanyarodtunk a felhajtón. Már sötétedett, odabent égett a villany a nappaliban. Anyu nem alszik már? Vagy Bob az? Kiszálltam a kocsiból. - Majd én viszem a csomagokat! - mondta. Én elindultam a bejárati ajtó felé. Kinyitottam. Ott ült a nappaliban Bob, és a Bray házaspár.  Köszöntem nekik, utána a konyhába mentem inni, és vacsizni. Volt a hűtőben Coca-cola olyan 0,5-ös. Meg összedobtam magamnak valami szendvicset. Megettem. Aztán Cola-val a kezemben indultam fel az emeletre.  Az volt az első dolgom hogy ledobtam magamról a felsőt és melltartóban és nadrágban járkáltam a szobámban. Nem volt szégyellni valóm. Hisz vékony voltam, és a melleim is olyan közepes méretűek voltak. Ekkor vettem észre, hogy valaki figyel a másik házból. Ki lehet az? Kicsit közelebb mentem az ablakhoz, ekkor vettem észre, hogy Wendell az. Integettem neki. Utána mentem zuhanyozni. Hamar végeztem a zuhanyzással, utána megtörölköztem, lemostam magamról a sminket és egy szál törölközőben indultam ki a fürdőből. Nem zavartattam magam. Arrébb mentem, mert azért öltözni nem akartam előtte, felvettem a pizsim és lefeküdtem aludni.  *** Másnap reggel olyan 10:00 körül keltem fel. Felvettem a köntösöm, és futottam le a földszintre. Nem volt otthon senki. Gondolom anyu és Emma elmentek valahova, Bob meg dolgozik. Nem törődtem vele, hogy egyedül vagyok. Megreggeliztem. Utána leültem tévézni a nappaliban. Kapcsolgattam, ekkor jöttem rá, hogy szombat van és ilyenkor nincs semmi érdekes a Tv-be. Egyszer csak csengetett valaki. Mentem az ajtóhoz hogy kinyissam. Wendell volt az. Uram isten, én megint úgy nézek ki, mint egy holtkóros. - Gyeerre bee! - nyögtem ki.- Köszi! - mondta, láttam, hogy végig nézett rajtam, közben mosolygott .- Bocsi a kinézetért, de nem régen keltem fel. - mondtam .- Semmi gond. - mosolygott.- Miért jöttél? - kérdeztem, de kicsit zavarban voltam, ő pedig olyan határozott volt .- Gondoltam, megnézem, mi van veled. - mondta, mosolyogva .- Éértem. - ő le sem vette rólam a szemét, annyira zavarban voltam, egyszer csak beléztem a szemébe és már nem is figyeltem semmire, csak rá.- Vannak már barátaid? - kérdezte.Én közben próbáltam nem a szemébe nézni. - 3 nap alatt nem sok emberrel találkoztam. - mondtam.- Igaz, bocsánat a hülye kérdésért. - mondta.- Te hány éves is vagy? - kérdeztem határozottan.- 18. - mondta mosolyogva. - Én is annyi vagyok. - mondtam mosolyogva.- Na, most én jövök. - mondta ilyen huncut mosollyal. - Volt már barátod? - Nem sosem. - mondtam úgy, hogy közben a padlót néztem. Megfogta az állam és felemelte a fejem. - Ez nem szégyen. Figyelj! Nem maradtál le semmiről. - mondta.- Tudom. De az én koromban már mindenkinek volt legalább egy valakije. - mondtam, eközben ő elengedte az állam.- Ez nem igaz. Tudod nekem már volt egy barátnőm. Akivel tavaly szakítottunk, de ekkor már egy éve jártunk. - mondta. - Amilyen szerencsétlen vagyok, nekem sosem lesz senkim. - mondtam megint a padlót bámulva. - Hé! Figyelj, ne mondj ilyeneket. Te egy gyönyörű lány vagy. Bármelyik fiú kapna az alkalmon, hogy megszerezzen magának. - közben megint felemelte az állam.- Ez nem igaz Wendell. - mondtam szomorúan. - Higgy nekem, ez úgy van, ahogy mondom. - mosolygott. - Rendben. - ekkor én elkezdtem sírni, nem tudom mi jött rám, talán a stressz így jött ki rajtam.- Ne sírj! - vígasztalt, közben átölelt és így ültünk addig, amíg meg nem nyugodtam Annyira jó érzés volt a karjaiban sírni.  - Semmi gond! - mondta.- Köszönöm, hogy itt vagy. - súgtam a fülébe.- Szívesen. Mindig itt leszek. - mondta.